Trianoni emlékmű

A Városháza mellett, a Lestár Péter téren, városunk híres polgármesterének (1880. október 28-án választották polgármesterré. 61 éves volt ekkor, tele elképzeléssel, energiával. 16 évig állt a város élén) szobra helyén épült a jelenlegi emlékmű. Az országzászló felállításának terve régóta napirenden volt. Kecskemét városa korábban, 1940-ben már írt ki pályázatot hősi emlékmű és országzászló elhelyezésére a Főtéren, amely azonban nem valósult meg. A magyar identitást és összetartozást jelképező országzászlók a Trianoni békediktátum utáni években, majd az 1990-es rendszerváltozást követően országszerte sorra kerültek felállításra - ennek folytán szeretnék, hogy Kecskeméten is legyen helye a zászlónak.